Freskó

A freskó egy lenvászon lepedő alatt rejtőzik a falon, a tarbai református pap kiszolgált, vén mindenese, Anzsu vályogházában. Annak idején családját festette meg rajta az esperes lánya, a gyerekkorától a színek és formák bűvöletében élő Annuska. E festmény alakjai elevenednek meg a regényben, s velük együtt több nemzedék sorsa és története, egy letűnt világ emberi viszonyai, társadalma és erkölcsei. A család tagjai az évtizedekig elmegyógyintézetben ápolt papné temetésére gyűlnek össze. Ezért tér haza a városba Annuska, aki kilenc évvel korábban világra szóló botrányt kavarva szökött meg a szülői házból, hogy gyermekkori álmát valóra váltva festő lehessen. Megkeseredett, zsarnoki apja, aki egyik kezében a Bibliával, a másikban nadrágszíjjal nevelte gyermekeit, azonnal kitagadta. Azóta Annuskának a nevét se szabad kiejteni a tarbai parókián. Már a tékozló lány visszatérésének híre felbolydítja a várost és a családot, amelynek tagjai magányban, szeretetlenül, a gyanakvás és gyűlölködés fojtó légkörében élnek. Az örök lázadó, a távollétében szinte mitikus figurává nőtt és most a nyári vihar hirtelenségével és frissességével érkező Annuska jelenléte óhatatlanul arra készteti őket, hogy számot vessenek addigi életükkel és önmagukkal. A reggeli és esti harangszó között eltelő tizenhárom órában elevenek és holtak hazugságai, álszentsége, képmutatása és önzése kerül mérlegre. Előbb-utóbb senki sem kerülheti el, hogy lehulljon róla az álarc.